Az alkotás, ez a fajta belső átalakítás kinek-kinek más, de meggyőződésem, hogy mindenki alkotni
született. Van, aki főzni tud istenien, más megtervezni egy házat, vagy megvarrni egy ruhát. Ez eddig
még lehetne mesterség is, sokszor az is. Aki azonban tudója a mesterségének, az már tud vele játszani
is, és itt kezdődik az alkotás. A felnőtt, aki nem felejti el azt a gyermeki létmódot, amely folyamatos
játékban létezik, alkotó ember tud lenni – amennyiben egy nagyobbfajta érzelmi krízis nem viszi el a
fókuszát. Ha azon túljutott, ismét tud alkotni, teremteni, a maga műfajában.
Az alkotás persze a legtöbbünknek lopott időben történik. A titkos hajnali vagy késő esti órákban. A
művészet ugyanis szinte sohasem volt egy jó megélhetési forma. Valamiért a világban az utóbbi
ötszáz éve (de az is lehet, hogy tízezer éve, a mezőgazdasági forradalomtól kezdve) az az uralkodó
gondolat, hogy a testi haszon előrébbvaló a lélek táplálékánál. Ez a gondolkodás azoknak az
embereknek, akik arra születtek, hogy a saját belső erejük kiárasztásával másoknak segítsenek
közelebb kerülni önmagukhoz, erősen megnehezítette a dolgát.

A művészet ugyanis az energia kiáradása. Sokat segített mindezt megfogalmazni a magam számára
Elizabeth Gilbert Big Magic című könyve. Érzem ezt az energiakiáradást akkor, amikor írok
(leglátványosabb számomra, amikor egy technikai szöveg után kreatív szöveget írok), de olyankor is,
amikor mesét mondok. Sőt, amikor kidolgozom a mesét akár gondolatban, akár írásban, akár
beszélgetésben: mind-másfajta agyműködést kíván. Gondoljatok arra, amit a legjobban szerettek
csinálni, amit ha nem fizetne senki érte, akkor is tennétek. Ti érzitek, hogy egy másfajta erőt
használtok, mint egyébként?
Amikor egy tevékenységben beletesszük saját magunkat minden egyes idegszálunkkal, és nem
vesszük túl komolyan (hiszen játék), akkor az nagy eséllyel művészi alkotás. Akkor is, ha senki nem
ismeri el annak.