Ki vagyok?

Mesemondó vagyok.
Hagyományos meséket, történeteket és mítoszokat mondok élő szóval, felnőtteknek és gyermekeknek.
Történeteket olvasok és kutatok, feldolgozom és elmesélem őket nektek.
Történeteket, amelyek megérintenek, és nem hagynak nyugodni.
Történeteket mesélek: ez az én szupererőm.
Mesélek, hogy ti is hazavigyétek, és forgassátok őket a szívetekben.
Hogy többek legyetek a mesék által.

Könyv nélkül mesélek, a hallgatóim szemébe nézve. Évtizedek óta élek együtt a történetekkel: olvasom,
kutatom és forgatom őket, amíg a sajátommá nem válnak. Aztán továbbadom őket, hogy
hazavihesd, és tovább dolgozzanak benned.

A mesemondás egyidős a beszéddel és a zenével. Az ember jóval azelőtt, hogy egyetlen betűt
leírt volna, már történetekből értette meg a világot, és ma is így van ez: homo narrans
vagyunk, mesélő lények. Ezért hiszem, hogy a mese nem csak a gyerekszobába való. A jó
történet a jelen pillanatba hoz, közösséget sző a mesélő és a hallgatók között, és tükröt tart
eléd. Egyszer csak észreveszed, hogy rólad szól.

Mesélek dobbal és dallal, színpadon és tábortűz mellett, iskolában, könyvtárban, múzeumban,
művelődési házban, jurtában és erdőszélen. A kicsiknek játékos meséket hozok, a
kamaszoknak kalandot, a felnőtteknek mítoszokat hősökről, istenekről és alvilágjárásról.
Rendszeresen mesélek a Mítoszok Csatáján is, a nemzetközi MythOff magyarországi estjein.
A szülőknek és nagyszülőknek pedig megmutatom, hogyan találhatnak ki ők maguk mesét
fejből, félhomályban, az ágy szélén ülve.

Mi az a mesemondás?

A mesemondók élő szóval mesélnek történeteket: hagyományos népmesét vagy más kultúrák történeteit, mítoszokat, legendákat, sőt, személyes történeteket. Az élőszavas mesemondás finom szövedéke a mesemondó egyéniségének, az általa kidolgozott történetnek, valamint a hallgatóság képzeletében megjelenő képeknek.

A storytelling, vagyis a nemzetközi mesemondás jelenlegi előadóművészeti formájában mintegy ötven éve jelent meg Nyugaton. Pedig jóval az írásbeliség feltalálása előtt már meséltek egymásnak történeteket az emberek. A mesemondás az egyik legősibb művészet, egyidős a beszéddel és a zenével. Hiszen történeteken keresztül fogadjuk be és értjük meg a világot, annak minden összetettségével együtt: így vagyunk megalkotva, ez tesz minket emberré. Mert homo narrans is vagyunk.

A mesék figyelemre, bátorságra és kreativitásra inspirálnak. 

Miért jó élőszavas mesét hallgatni?

Mert átélheted a varázslatot, amelyre vágysz, de a hétköznapokban nem mindig adatik meg. A mese a jelen pillanatba helyez téged, és közösséget teremt a mesélő és a hallgatók között.

A történetek tükröt tartanak neked, és egy mélyebb kapcsolódás lehetőségét hozzák önmagadhoz – és a saját bölcsességedhez. 
A mesék élni segítenek, akárcsak testvéreik: a költészet, zene és irodalom. Amikor külső képek nélkül hallgatsz egy élő szóval elmondott történetet, az elméd és a lelked egyszerre mozdul. E belső képalkotás pedig gyógyító ajándék nemcsak a gyermekek, de a felnőttek számára is. 

Hogy több legyél a mesék által.

Kattints a lenti gombra és írj, vagy kérdezz bátran!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.