Ki vagyok?

Mesemondó vagyok.

Sok identitásjelölő fogalmat tudnék még használni, de ez az, ahova minden
kifut. A magyartanár, a folklorista-néprajzos, az énekes, a cserkész, az édesanya, mind ide vezet: történeteket mesélek.
A mesemondás a hivatásom, a szenvedélyem, az utam, az adományom, amelyet továbbadok nektek.
Hosszú út vezetett idáig, és harmincegy éves koromig nem is tudtam, hogy tízezer évvel
ezelőtt lemaradt a lelkem, és valójában még mindig ott ülök a tűz körül, egy kunyhó vagy egy barlang
bejáratánál, és mesélem a réges-régi történeteket: szavakkal, mozdulatokkal, zenével, varázslattal.
Lehet, néhány száz éve megégettek volna ezért.
Persze a 21. században élek, valahogyan be kell gyömöszölnöm magam ezekbe a keretekbe. De
minden eddigi utam, amit választottam, ide vezetett. A megszámlálhatatlan mennyiségű könyv
olvasása: mesék, versek, kamaszkönyvek, irodalom, krimi, szinte mindenevő voltam. A cserkészet, és
az életadó tábortüzek. A folklórkutatás a néprajzos szakdolgozatomban, a mesekutatás a
magyarosban. Az éneklés, a furulyázás. Az irodalom tanítása. Az esti mesék a gyermekemnek. Az írás,
idestova harminc éve, mióta írni-olvasni tudok.

A mesemondók ősi közössége

Most megtaláltam végre a saját céhemet. Mesemondó vagyok, ezt a hivatást a világ többi részén storytellernek hívják. Mesélek hagyományos magyar népmeséket, európai népmeséket, más kultúrák meséit.
Mesélek mítoszokat ismert és ismeretlen kultúrákból. Mesélek mindenféle történetet. Kutatok,
természetesen, hiszen legmélyebben az európai mivoltomba és a magyarságomba vagyok a
legmélyebben belegyökerezve, és ha más népek történeteit szeretném mesélni, bele kell ásnom magamat, hogy megértsem. De mindazt, amit olvasok, majd elmesélek, átszűröm önmagamon is.

Így hát művész is vagyok: előadóművész.

Mesélek kicsiknek és nagyoknak.
Mesélek élő szóval: ott és akkor jön létre a varázslat, melyet a történet hoz létre általam a hallgatóság
lelkében.
Mesélek énekkel, tánccal, dobbal, furulyával, dorombbal, szavakkal és szavak nélkül.
Mesélek saját történeteket is. És természetesen minden történetben benne vagyok magam is.

Miért mesélek?

Mert a mesék és történetek életet adnak. Azt adtak nekem is, és erőt nyújtottak akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Mindenkinek van története. De akinek nehéz megfogalmazni, annak segítenek a hagyományos történetek: másokkal is ugyanez történt, száz éve, ezer éve, tízezer éve. Nem vagyunk egyedül a fájdalmunkkal, a nehézségeinkkel, az örömeinkkel.
A mesék mesélése és hallgatása egyaránt azt a megfogalmazhatatlan és láthatatlan valamit érinti meg
bennünk, amit általánosan lélek szóval jelölünk, és amely nem öregszik. A lélek meghallja a mesét, és
kiválasztja azt, amelyikre éppen szüksége van. A történetek gyógyítanak: lassan és óvatosan, és
nagyon mély rétegeinkben.
Hallgassunk hát.