Egy remek nemzetközi mesemondó kezdeményezés készült nemrég: Storyflix. Vagyis egy csatorna, ahol élőszavas meséket mesélnek mesélők.
Több körben van a mesék „kibocsátása”: az első körben (Old roots – New roots) hét mesét mesélnek hét nyelven – vagyis össze lehet szorozni, hogy mennyi mese van csak így az elejére.
A második körben (New Beginnings) már én is szerepelek: A halhatatlanságra vágyó királyfi meséjét mesélem el. Ebben a körben csak én mesélek magyar nyelven – hiszen minden egyes körnek más a tematikája, felépítése.
Annak idején a Steampunk MythOffon Gilgames történetének egy részletét meséltem el, ha középiskolában nem is, később annál jobban megragadott a történet: az ember örök vágya a halhatatlanságra. Ez a vágy olyan mélyen gyökerezik bennünk, mint maga az élet, és a világ sok csodálatos dolgot köszönhet neki. Például ezeket a történeteket.
És bár a magyar verzió az egyetlen, amelynek a végén a főhős végül mégiscsak legyőzi a halált valami módon, én mindegyik változatot (van bőségesen mindenféle kultúrában) érvényesnek tartom.
Az alaptörténet mindben ugyanaz: valaki elindul megszerezni magának (és az emberiségnek) az örök életet, és majdnem meg is találja, amikor végül valami mégiscsak közbejön – és az ember marad halandó.
Kivéve ebben a magyar változatban, és igazából nem azért szeretem, mert „jó” a vége (Gilgamest is szeretem, pedig ott a halhatatlanságra esélye sincs, az örök ifjúság füvét meg a kígyó viszi el), hanem talán mert olyan állhatatos a királyfi, és olyan emberi, amikor látni akarja a szüleit, vagy amikor iszkol a halál elől. Annyi mindent bele lehet képzelni! És annyira mese, hogy végül csak eléri, amit akart, még ha a halhatatlanság is az, amit normál esetben azért még a mesék sem engednek meg. De úgy tűnik, volt valaha egy mesemondó, akinek ez mégis belefért (sok változatban gyűjtötték föl ezt a történetet a 19. században, Kriza Jánossal kezdve).
És ez nem az, hogy ‘semmi sem szent’. Ellenkezőleg: minden az. És az emberi élet szakralitásába belefér egy ilyen történet: hogy a királyfi mégiscsak eléri a halhatatlanságot. És hogy nincs lehetetlen, akármennyire is lehetetlennek hangzik valami.