Blog

A kolbász és a béka

A fiam négy éves. A kedvenc meséje, majdhogynem az egyetlen, amit néz, a Magyar Népmesékből A kolbász, a béka és az egér című kis mese. Sokat gondolkodtam, hogy miért akarja újra meg újra megnézni, mert kicsit furcsának találtam. Nem mintha feladatom lenne kitalálni, és nem is fogok, de a magam számára most, hogy én is sokszor láttam, s egy kicsit tudatosan is eltöprengtem rajta, előderengett néhány dolog.

Elöljáróban: nem véletlen, hogy egy mese a szájhagyomány útján ki tudja, milyen messzeségből elérkezett hozzánk. Másodszor: ha egy gyermek újra meg újra meg akarja nézni vagy hallgatni ugyanazt a mesét, akkor annak mondanivalója van a számára.

A történet egyszerű: a kolbász, a béka és az egér barátságba kezdtek, és minden hónapban más főzött. A kolbász finomakat főzött, a többiek azonban ehetetlen rosszat. A béka aztán kifigyeli, hogy a kolbász hogy főz: (s a fiam mindannyiszor hangosan kacag ennél a résznél) BELEDOBJA MAGÁT A LEVESBE. Ahogy aztán a béka utánozni próbálja, persze megégeti magát, s onnantól van varasbéka, a barátság pedig menthetetlenül felbomlik. Megvan könyvben is, olvasva ugyanaz a hatás, bár vizuálisan nyilván a rajzfilm ingergazdagabb. 

Több rétege van tehát ennek mesének. Egyrészt eredetmagyarázó: a varas/varangyosbéka hátán azért olyan göcsörtös a bőr, mert a forró víz összehúzta.

Másrészt benne van az a típusú fordulat, amely minden kultúra népmesei kincsében megtalálható: ami az egyiknek sikerül, a másiknak nem fog ilyen vagy olyan okoknál fogva: itt a béka azt hiszi, hogy megtalálta a titkot, és ha leutánozza, neki is ugyanúgy fog sikerülni. Csakhogy nem veszi figyelembe, hogy ő nem ugyanolyan. A kolbász arra való, hogy táplálék legyen, hogy ízesítse az ételt – ő meg béka, s hiába barátok, ő nem alkalmas az étel ízesítésére.

Harmadrészt – és itt már mélyebbre ásunk egy kicsit: a kolbász önmagát teszi bele az ételbe. Hát hogyne lenne finom az az étel, amelybe a készítője a saját idejét, energiáját, lényét beleteszi!

Aztán: a mese azzal ér véget, hogy felbomlik a barátság: külön élnek, külön halnak. Azt az üzenetet hordozza, hogy akivel nem illik össze valaki, az nem marad együtt. Aki kinevet, az nem barát. Akik nem tudnak együtt működni, megbeszélni a dolgokat, azok nem barátok.

Leegyszerűsítve: önismeret, törvényszerűségek, a világ működése. Ez mind benne van ebben a kicsi